-          Apa! – kiabáltam be – Megjöttem.

-          Szia. – jött ki a nappaliból – sztok. – javította ki magát

Megint azzal az érdekes fürkésző tekintetével végig pásztázott, aztán összehúzta a szemöldökét.

-          Tiszteletem. – mondta Tom

-          Kérsz inni? – kérdezte apu miközben beljebb mentünk

-          Elfogadok egy kicsit. – válaszolta

-          Apa te kérsz valamit? – kérdeztem

-          Nem, köszi. – válaszolta

Kimentem a konyhába és öntöttem almalevet Tomnak.

-          Beszélnem kéne a lányommal. Kicsit később nem tudnál átjönni? – kérdezte apu

-          De persze.

-          Köszönöm, és ne haragudj, csak fontos lenne.

Bementem és odaadtam neki. Néztem, ahogy megissza, közben akaratlanul is az jutott eszembe, hogy hihetetlen, hogy egy ilyen pasi pont engem akarjon.

-          Mennem kéne. Anyunak azt mondtam, hogy csak jövök-megyek. – mondta

-          Rendben. Majd gyere, ha tudsz.

Kikísértem, elköszöntünk, aztán visszamentem apuhoz, aki már várt.

-          Beszélnünk kell. – jelentette be

-          Rendben. – ültem le

Láttam, hogy gondolkozik, hogyan kezdjen bele, aztán végül csak elmondta a lényeget.

-          El kell költöznünk.

-          Tessék? Miért? Hova? – próbáltam nyugodt maradni

-          La Pushba. A te érdekedben. Bár lehet, hogy már késő.

-          De apu..nekem itt tökéletes. Mi érdekem lenne abból, ha elköltöznénk?

-          Ott vannak olyan emberek, akik tudnak neked segíteni hamarosan.

-          De nekem nem kell semmihez segítség.

-          Hidd el nekem sem mulatságos ez az egész. De nézz magadra. Változol.

-          Még jó apu. Abban a korban vagyok. – forgattam a szemem

-          Nem úgy. Sokkal erősebb vagy, hirtelen megnőttél.

-          Apa! Jól vagyok köszönöm, nincs semmi bajom, nem szorulok segítségre. – álltam fel és otthagytam

Felmentem a szobámba, és futólag belenéztem a tükörbe. Igaz, hogy nőttem, de ebben mi olyan furcsa? Tracy is a melegséggel meg az izzadással. Nem költözök sehová. Felőlem aztán itt hagyhat egyedül, azt se bánom. Levágódtam az ágyra.

-          Áu. – kaptam a hátamhoz

Megnéztem mire feküdtem rá, de nem volt ott semmi. Visszafeküdtem immár óvatosabban, de a fájdalom megint a hátamba hasított. A fejem is fájni kezdett, szét akart szakadni. Persze mindez apu miatt. Miért csinál nekem felesleges stresszt? Később mikor kicsit jobban éreztem magam, lementem a nappaliba, ahol apu TV-zett. Aggódva nézett rám, mire mérgesen elfordultam.

-          Elmentem. – mondtam duzzogva

-          Jól érzed magad? – állt fel

-          Csodásan. – mondtam fanyarul, aztán kimentem

Elsétáltam az utca végéig, ahol a sulim állt. Egy csoport srác rám köszönt. Hallásból ismerem őket, meg egyszer talán láttam is őket. A suli nagyfiúi…legalábbis ők azt hiszik magukról.

-          Szép napot. – válaszoltam, aztán átmentem az út másik oldalára, és csengettem

Sophie jött ki az ajtón, Tom húga. Megint felnézett rám csodálattal a szemében, aztán félénken köszönt.

-          Szia. Szólok neki. – ment vissza

-          Szia. – csókolt meg Tom, mikor kijött – Jól sejtem, hogy nem ez volt életed legkellemesebb beszélgetése?

-          Jól. – bólogattam

-          Hallod haver, neked aztán nagy szerencséd van. – kiabált át az egyik srác a túloldalról – Ha a helyedben lennék, már rég megdöntöttem volna.

Felhúztam a szemöldököm, és felnéztem Tomra, aki körül-belül ugyanolyan arccal nézett át rá.

-          Foglalkozz a magad dolgával. – szólt vissza, aztán elkezdtünk sétálni

Olyan szinten ismert, hogy tudta, nincs kedvem bent ülni, és közben mesélni. Egy kis séta mindig lenyugtat.

-          Na, mesélj. – fogta meg a kezem

-          El akar költözni. – vágtam bele a közepébe – De mi alapon dönt úgy, hogy engem nem kérdez meg? És akkor jön azzal a dumával, hogy az én érdekemben. Meg, hogy lehet már így is késő.  

-          Hová. – mondta

-          Valami La Pushba. Állítólag az én érdekemben, és lehet, hogy már ré késő. csak tudnám, hogy mi.

-          Jól vagy? – kérdezte és megtartott

-          Nem egészen. – próbáltam megállni a lábamon, több-kevesebb sikerrel

-          Ülj le. – nyomott le a földre

Nem tudom mi történt, de hirtelen megszédültem, és megint az a fájdalom a hátamban, amitől darabokra tudnék szakadni.

-          Forró vagy. – állapította meg – Gyere, hazaviszlek.

Felemelt a földről, aztán gyors léptekkel megindult a házunk irányába. A szemeim csukódtak le, de igyekeztem nyitva tartani. Értettem, hogy mi zajlik körülöttem, de nem fogtam fel.

-          Karl. – kiabált apunak

-          Tudtam. – mormogta – Tedd le az ágyra kérlek. – mondta – Utána pedig menj el.

Éreztem, hogy letesz.

-          Ne menj el. – kapaszkodtam a pólójába

-          Nem maradhatsz. Menj el. – mondta apu parancsolóan

Tom rám nézett, majd apura.

-          Azt kérte maradjak. – szólalt meg végül

-          Én meg azt, hogy menj el. – kiabált

-          Ne kiabálj bele. – próbáltam kiabálni, de csak suttogásra tellett

-          Menj el, ha jöhetsz majd szólok.

-          Sajnálom. – hajolt le, és adott a egy puszit – Szeretlek.

-          Én is. – suttogtam

Innentől se kép se hang. Úgy éreztem magam, mintha ott lennék, de mégsem, és csak lebegnék a semmiben. Hangokat nem hallottam, nem láttam semmit, viszont a fájdalom átjárta az egész testem. Mintha éppen szétszakadni készülne a testem, mintha felrobbannék. Segítséget akartam kérni, de nem volt hozzá erőm. Így senki sem segített.