-          Mi lenne, ha örökbe fogadnánk egy kisgyereket?  - rukkolt el Emmett

Hát köpni-nyelni nem tudtam, és ezzel nem volt egyedül. Rosalie csak nézett.

-          Tessék? – nyögte ki

-          Nem tetszik? – kérdezte Emmett

-          De, csak…te is akarod? – kérdezte

-          Persze. Ha boldoggá tehetlek vele. – mosolygott Emmett

Rosalie megmutatta gyönyörű fogsorát, és Emmett-re vetette magát.

-          Ő, rosszkor jöttem? – kérdezte Jacob

Megvontam a vállam. Rosalie már autóba is ült Emmettel és Esme-vel együtt.

-          Hát ezek elmentek. – fordultam meg, ahol kis híján Edwardnak mentem

-          Bocs. – mondtam és félre léptem, de ő is

Egy ideig folytattuk még, aztán meguntam.

-          Edward. Engedj már el. - ,,táncoltam” továbbra is

-          Táncolunk? – kérdezte

-          Hát ezt nem hiszem el. – forgattam a szemem

,,Most jobbra lépek majd, és akkor ki tudom kerülni” gondoltam erősen rá, aztán végül is balra léptem, és sikerült kicseleznem. Rámosolyogtam elégedetten, és elsétáltam.

-          Tetszik, mi? – kérdezte Jacob, miután kimentem

-          Szerinted? – húzta el a száját

-          Idő kérdése, és ő is beléd esik majd.

-          Biztosan. – mondta, aztán elment zongorázni

Amikor meghallottam, hogy zongorázik, ott is teremtem mellette. Imádtam nézni és hallgatni, ahogy zongorázik. Nem sokkal később Alice is megjelent, és dúdolgatni kezdte, amit Edward játszott.

-          Megjöttünk. – libbent be Rose az ajtón

-          És? – nézett mindenki rájuk

-          Elintézzük a papírokat és itt lesz.

Annyira boldog volt. Soha nem láttam még ilyennek. Emmettel felvonultak egy Rosalie féle köszönömre, mi megörülhettünk.

-          Amíg alszik Lexi, addig én elmegyek, van egy kis elintézni valóm. – jelentette be Jacob

-          Rendben. Ki kísérlek. – mondtam – Bárcsak nekem is lenne ürügyem elmenni innen, addig amíg… - suttogtam az ajtóban, ő meg jót nevetett – Nevess csak. Na, szia. – engedtem útjára

Miután Rose-ék végeztek elmentek további papírokat intézni, mi meg úgy döntöttünk Alice-szel, hogy vissza kéne mennünk a Cosmopolitan szerkesztőségébe. Tehát mi is elmentünk otthonról.

-          Szia Gabe. Ne haragudj, hogy nem jelentkeztünk sokáig, de akadt egy kis probléma. – húzta el a száját Alice

-          A képeiteket a következő újságban megjelentettük, de továbbra nincs szükségem rátok. Szeretem a pontosságot, és megfelelő erőfeszítést, de nektek semmi nem volt. Sajnálom. – mondta keményen

-          Mi is ezt szerettük volna mondani. – mondtam én – De nem szeretnénk, hogy haragban váljunk el. – néztünk rá Alice-szel

-          Rendben. – sóhajtott megadóan – Itt vannak a képek. Elviszitek…

-          Rosalie-nak is. – fejezte be Alice a mondatot – Persze elvisszük. Köszönünk mindent.

-          Én is köszönöm. – mondta, aztán kimentünk

-          Ez is elintézve. – ültem be a vezetőülésre

-          Bizony. –bólintott rá Alice

Mire hazaértünk Alexát már etette Esme. Mikor beléptünk hátra fordult, aztán csalódottan vissza.

-          Hol van Jacob? – kérdezte

-          Nem sokára jön. Addig játssz Rosalie-val. Biztos örülni fog, ha foglalkozol vele is. Kicsit elhanyagoltad. – már mászott is a székből

-          Na-na. Előbb egyél még rendben? –nyomtam vissza finoman

-          Nem kell. – mondta

-          Csak egy pár falatot. 6-ot rendben? – néztem bele a tányérjába

Belegyezés képpen kinyitotta a száját. Miután megette tényleg elment Rose-zal játszani. Aztán megjött Jacob.

-          Várj, még vásárolunk. – mondta Jacobnak, nem kis meglepetésünkre

-          Én várok. – ült le addig

A barbie babák elmentek vásárolni, aztán hazamentek.

-          Jót játszottál? – kérdezte Jacob

-          Igen. – válaszolta

Edwardba valamiért mindig belebotlottam.

-          Követsz? – fordultam hátra

-          Ahogy nézzük. – válaszolta

-          Mindenre ezt mondod. – húztam fel a szemöldököm

-          Ahogy nézzük. – vigyorgott

,,Lökött, de az a mosoly…” gondoltam, mire még jobban vigyorgott

-          Ez nem ér. Én miért nem látok a fejedbe? – nyafogtam

-          Ha akarod tudni mit gondolok, neked csak meg kell kérdezned, és elmondom. – mosolygott tovább

-          Edward Cullen, gondolatolvasó zseni, Adonisz…mire gondol ebben a csodás percben? – kérdeztem meg tőle

-          Arra, hogy milyen szép a kedves hölgy, és arra, hogy mióta gondolja rólam, hogy Adonisz vagyok?

-          Ó, Uram! Azt csak azért mondtam, mert ezt szerette volna felséged hallani.

-          Magasságos ég. Te kezdesz úgy beszélni, ahogy mi. – nevetett

-          Az milyen is? – utánoztam őket a kiejtésben

-          Pont ugyan ilyen. Filmezünk? – kérdezte

-          Miért is ne? Mit óhajt megnézni? A fekete-fehér filmek közül válasszunk, vagy valami modernebbet szeretne megtekinteni? – karoltam belé

-          Nos, a hölgy mit szeretne? – kérdezte

-          Titanic. – válaszoltam

-          Az a film egy…

-          Nagyon jó film. Tehát…

-          Igen valóban szép a történet. – helyeselt

Persze tudtam mit akart mondani. Az egy szerelmes film, és én Vele akarom azt megnézni.