27. rész
Nixykeh 2009.08.27. 21:55
Lassan elindultak egymás felé. Értetlenül néztem körbe. Rosalie arcán mérhetetlen düh volt, míg a többiek inkább meglepődtek. Én meg álltam, mert nem értettem, hogy most mi van.
- Hogy tudott kijönni a házból? – kértem számon Edwardot
- Sajnálom. – sétált mellém – Rosalie-val veszekedtünk és nem figyeltünk rá oda. Futottunk utána, de addigra már kint volt.
- Hét ez nagyszerű. És most mi van? Nem mehet hozzá közelebb. – álltam Jacob elé
- Gyere onnan. –húzott el Edward – Jacob megtalálta azt, akit egész élete alatt várt. És hát…Lexi is. – mondta
- Tessék? Ugye nem azt akarod mondani, hogy… - mondtam indulatosan
- De. Lexi Jacob bevésődése. – bólintott Carlisle
- Átkozott dög. Miért nem tudsz a családomtól távol maradni? – fordult sarkon Rose
Jacob felemelte Lexit, és továbbra is mosolyogtak. Hát elég hihetetlennek tűnt a dolog. Egy és fél ember,- mert a másik fél az vérfarkas – aki még soha életében nem látta egymást, örökké együtt akarnak lenni. Nevetséges. De mégis ott csücsül az arcukon a végtelen boldogság.
- Lexi visszamegy Magyarországra. – törtem meg a nagy találkozás örömét
- Vele megyek. – fordult egy pillanatra felém, aztán egyből vissza
- Nem. Azért küldöm el innen, hogy messze kerüljön a szörnyek világától. – veszekedtem
- Nem szakíthatsz el minket egymástól. Abba belehalnék. És nem csak én. – lett mérges
- Nyugodj le, vagy add ide. – tartottam a kezem
- Nem viheted el.
- Az én húgom. Én döntöm el, mi lesz a sorsa.
- Az Ő sorsa, ÉN vagyok. – mondta higgadtan
- Nem menni el. – szólt közbe Lexi is
- Tessék? – kérdeztem vissza
- Nem menni el. – ismételte el hangosabban
- Nem szeretnél elmenni? - kérdeztem vissza, válaszként megrázta a fejét
Felhúztam a szemöldököm, de nem mondtam semmit. Nagylevegőt vettem és hátat fordítottam nekik.
- Várj már. – jött utánam Jacob, miután letette Alexát – Hallod.
Megálltam és szembefordultam vele.
- El kell innen mennie. – suttogtam
- Semmit sem kell. – mondta
- Nem szeretném elveszíteni…őt is. – mondtam még halkabban, ha ez lehetséges
- Soha nem hagynám, hogy baja essék. Azt nem élném túl, és azt sem, ha nem lehetnék vele. Ami pedig minket illet. Sajnálom. Elég érdekesen jött ki a dolog. Megkérdeztem lennél-e a barátnőm. Nos ez továbbra is áll, csak nem abban az értelemben, mint az előbb.
- Az elsőre azt mondtam volna, hogy nem. A másodikra pedig azt mondom örömmel. De tényleg el kell mennie, és nem szeretném…
- Figyelj. Maradjon itt, és amint történik valami olyan, amitől kutyaszorítóba kerülünk – itt elnevettem magam, aztán ő is, így visszagondolva – elmegyek vele oda, ahová küldeni akarod, és ha nem lesz már gond, akkor visszajövünk. Rendben? – nyújtotta a kezét
- Rendben. – sóhajtottam, és megráztam a kezét
- Köszönöm. – ölelt át
- Mondanám, hogy szívesen… - bontakoztam ki az ölelésből
- Értem én. Most viszont menjünk. Meg akarok róla tudni mindent. – sietett vissza
Bementünk a házba, ahol elmeséltük Jacobnak, hogy Magyarországon éltünk ezelőtt, hogy kerültem ide, és hogy a húgom, hogy keveredett ebbe az egészbe bele. Közben Lexi, hol Jacob, hol az én ölemben ült.
Ettől a naptól fogva Jacob, minden szabad idejét nálunk töltötte.
- Soha nem terveztem háziállatot… - röhögött Emmett
- Elvihetném Lexit La Pushba? – kérdezte meg Jacob figyelemre se méltatva
- Neeeem tudom, hogy ez jó ötlet-e. Én nem mehetek oda, és Alice sem látja, hogyha valami történik.
- De mi történne? Nálam van a legnagyobb biztonságban. Tudod nagyon jól. – kérlelt
- Rendben. De egyből hívsz, ha van valami. – mondtam a lelkére kötve
- Ígérem. – tette a kezét a szívére
Alice felöltöztette Lexit szép ruciba – nem mintha ez nem lett volna szép – aztán átadtam Jacobnak.
- Hívsz. – kiabáltam utána
- Hívlak. – kiabált vissza, aztán elment
Három órát tudott kialkudni Jacob a végére. Be akarta mutatni a falkának. Egész végig aggódtam, és a telefonom mellett ácsingóztam, Rosalie-val együtt.
- Na végre. – mentem Jacob elé – Két perc 13 másodpercet késtél. – vetettem a szemére
- Ne nevettess. Ez most komoly? A kislány egészben van, a bevésődésünket amúgy sem bánthatja egyetlen falkatag sem.
- Hát ez mondhattad volna előbb is. – fújtam ki a levegőt
- Bocsi. Nyugodj meg, itt van. – tartottam felém én pedig átvettem
- Milyen volt? – kérdeztem meg tőle
- Mindenki aranyos. – válaszolta – Szeretem őket. – mosolygott
- Nagyszerű. Alvás idő van törpe. – mentem be vele a szobába
- Jacobot akarom. – kiabált
- Hé, ha így kiabálsz, nem szólok neki. Másrészt pedig, szeretnéd. – oktattam ki
- Szólsz neki? – kérdezte meg szépen nézve
- Igen, de nem beszélhetsz így. – mentem ki – Jacob. – mutattam a szoba felé
Mosolygott egyet, aztán eltűnt az ajtó mögött. Sóhajtottam egyet, de velem együtt egy másik személy is sóhajtott, még pedig Rose.
- Rose, sajnálom. – mondtam
- Nem tehetsz róla. – mondta lehajtott fejjel – Én csak annyira beleéltem magam, hogy lehet egy kisgyerek a közelemben.
- Most ragaszkodik hozzá, hogy egyik gyerek sem felejti el azt, aki bármit megenged neki, ezt ne felejtsd el. Ha valami nem engedünk meg neki hozzád fog menni.
- Érdekből és nem másból. – mondta letörten
- Van egy ötleten. – jött be Emmett a szobába
Alice is belibbent hatalmas vigyorral az arcán.
- Tetszeni fog. – mosolygott Rose-ra
|