És akkor…

Láttam, hogy a padon ül, megint egyedül, azzal a szokásos cuki, szomorú fejével. Szóltam barátnőmnek, hogy üljünk le a padra, ő pedig rábólintott. Mikor leültünk félszemmel ránéztem, a szívem háromszor olyan gyorsan vert, mint eddig. Barátnőmhöz fordultam és elmondtam neki a kedvenc idézetem: Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, ha melletted ül, de tudod, hogy sosem lehet a tiéd. Megint oldalra néztem egy picit, nem túl feltűnően. Néztem a reakcióját. Lassan lehunyta a szemét, majd pár pillanat múlva felém fordult, és megkérdezte beleszólhat-e. És akkor, ott a padon ülve teljesült be minden álmom. Pedig ez a nap is csak egynek tűnt a sok közül, de hát az ember sosem tudja, mi várhat rá.