-          Ezt hogy érted? – kérdeztem az öleléséből kibújva

-          Hát az én apám sem él örökké. – mondta mosolyogva, de a szemén látszott a szomorúság

-          Sajnálom. – néztem rá vissza

-          Már túltettem magam rajta.

Esme kihozta a tál kaját. Csak néztem ahogy evett és közbe beszélgettünk.

-          Figyelj, én most megyek, ha bármi baj van hívj rendben? Vagy ha csak beszélgetni szeretnél, akkor is. – mosolygott őszintén, egy kicsit később

-          Rendben. – sétáltam ki vele az ajtóig – Jacob. – szóltam utána – Köszönöm.

Visszasétált átölelt, majd egy apró puszit adott a számra. Az ajka forró volt és puha. Megfordult és besétált az erdőbe. Edward pont akkor lépett ki a túloldalról. Elviharzott mellettem, de azért egy pillanatra rám nézett szánakozva.

-          Edward. – szóltam utána, de nem érdekelte – Edward. – követtem

-          Hagyj békén kérlek. – még így is intelligens volt

-          Nem szállok le rólad, amíg el nem mondod, hogy mi a bajod velem.

-          Engem nem zavar, ha utánam mászkálsz.

-          Most Jacob a bajod?  - hallgatott – Semmi közöd hozzá, ha egy kismalaccal csókolózom se. – tisztáztam le

-          Engem nem érdekel, ha egy kismalaccal ölelkezel – forgatta a szemét – De ne előttem.

-          Bocs, hogy nem néztem körbe ki látja. Különben is Jacob adta. – emeltem fel a hangom

-          Ne kiabálj velem, rendben? – fordult vissza

-          Ó, ki vagy te? Valami kiváltságos? – kérdeztem vissza kissé halkabban

-          Nem. Tudod, én nem vagyok senki sem, csak egy szörnyeteg. Azt hittem…Áh. – vágta be a szobája ajtaját

Feladtam. Legalábbis egy kis időre. Lementem. Egy nap alatt magamra haragítottam két személyt. Katasztrófális vagyok. Ennek a családnak tényleg csak a bajt okozom.

-          Olyan vagy, mint Edward. – jelent meg Jasper az ajtóban

-          Inkább hasonlítgass a Loch Ness-i szörnyhöz, csak ne Edwardhoz.

-          Nessie nem ostorozta önmagát. – ült le – Beszélgessünk holnaptól egy picikét minden nap rendben?

-          Nem vagyok bolond. – mondtam mérgesen

-          Azt tudom. Csak ha beszélnénk róla sokkal könnyebb lenne.

-          Majd még gondolkozom. Alex? – kérdeztem Jazztől

-          Rose most altatja.

-          Nehezen sikerült neki?

-          Igen először, de Rose mindent megenged neki. Még pár hét és a kezedben nem lesz más, mint egy elkényeztetett kislány.

-          Majd szólok Rosalie-nak, hogy vegyen vissza egy picit.

-          Hát te tudod mire vállalkozol. Nincs kedved kilovagolni? – kérdezte

-          De. – mosolyogtam

-          Alice? – szólt neki Jazz

-          Persze, megyek én is. – libbent be a szobába

Érdekesen néztem Alice, de ő csak mosolygott és bólintott egyet.

-          Gyerünk. – futott ki

-          Hol tanultál lovagolni? – kérdeztem Alice-től

-          Hát ezt én is szeretném tudni. – mosolygott – Tudod, nem emlékszem az emberi életemre.

-          Oh, értem. – bólintottam

-          De idegesítő. – szólalt meg egy idő után Alice

-          Mi? – kérdeztük Jasperrel

-          Egyszer látom, hogy Lexi velünk nő fel, aztán meg azt, hogy nemsokára elmegy innen.

-          Nem tudom, hogy mit csináljak. De szerintem visszaküldöm. Elmegyek vele a nagyszüleimhez, elmesélem a történetet, otthagyom és visszajövök.

-          De még nem vagy biztos benne.

-          De. – vágtam rá

-          Hát engem nem tudsz becsapni. Amíg nem látom, addig nem vagy biztos benne.

Aztán csöndben mentünk tovább. Nem volt mit beszélni. Csak lovagoltunk, és gondolkoztunk. Nem kéne a nagyszüleimre hagyni, hogy elmondják Lexinek mi történt. Azt tőlem kell megtudnia, nem mástól. De mégsem tarthatom itt. Itt van Forks ahol vámpírok veszik körül, és itt van La Push, ahol farkasok rohangálnak. Illetve ott a Volturi…Nálunk csak veszélyben van. Hazaküldöm.

-          Döntöttem. – szólaltam meg – Lexi nem marad itt. Egy hét múlva a nagyszüleinkhez költözik.

Nem mondtak rá semmit. Egy kiadós vágta után hazaindultunk. Alexa már fent volt, és elénk rohant. Rosalie meg utána.

-          Pacik. – kiáltotta és felém rohant

-          Hopsz. – lendítettem fel Freedom hátára, mikor odaért hozzám

Rose aggódva nézett fel rá, de nem szólt semmit.

-          Nem lesz semmi baja. Nyugalom. – nyugtattam Rosalie-t – Ülj szépen. – engedtem el a nyeregkápába kapaszkodó hugicámat

Bevezettem a karámba, és felültem mögé. Megtartottam, és ügetni kezdtünk. Régen mindig ezt csináltuk, és ő imádja.

-          Na gyere. Elég lesz egyelőre. – mosolyogtam és leemeltem

-          Még szeretnék. – nyafogott

-          Később. – válaszoltam

A lovakat kiengedtük a legelőre, aztán bementünk. Edward mikor meglátott visszament a szobájába. Én meg utána.

-          Edward, nyisd ki az ajtót. – mondtam mérgesen – Légy olya szíves. – tettem hozzá szebben, de választ így sem kaptam – Rád töröm az ajtót, ha nem nyitod ki. – fenyegettem

Kattant a zár és kinyitotta az ajtót. Az arcán nem látszott más csak fájdalom, és csalódottság. Megsajnáltam.

-          Edward, mi a baj? – kérdeztem immár kedvesen

-          Ha elmondom, akkor békén hagysz végre? – kérdezte dühösen