-          Szóval a vérfarkasok alfája írt nekünk. A levélben ez áll:

Dr. Carlisle Cullen

Undorodva írom levelemet, de sajnos erre késztett. Mikor, és hol tudjuk megoldani a ,,kis,, találkozónkat? Lenne mi ,,megbeszélnünk”. Türelmetlenül várom levelét. Meg ne próbáljon meglógni. Ahová megy, mi oda megyünk.

Aaron, alfa

-          Felettébb félelmetesen tudnak fenyegetni.

-          A fogalmazásról ugyebár már ne is beszéljünk.

-          A kérdés, hogy akkor melyik nap, és hol? – kérdezte Carlisle

-          Holnap a határnál? Mondjuk 3-kor?  - kérdezte Jasper

-          Nekem megfelel. – mondtuk egy szikrányi lelkesedés nélkül

-          Remélem minden jól megy majd. – mondta Esme

-          Én is. – válaszoltam, aztán kimentem

Már este fél 11 volt. Bementem az istállóba pár répával. Már aludtak. Halkan hátra mentem Freedomhoz.

-          Bocsi fiú. Itt a kárpótlás. – nyújtottam oda az egyik répát, amit álmosan elropogtatott

Bementem az állásába, megpaskolgattam, aztán lecsúsztam a sarokba.

,,Holnap…félek, mi van ha elrontom? Miattam kell találkozni velük, miattam lesz az egész. Sikerülnie kell…ennyivel tartozom. De ha elrontom, mind meghalunk. Mi lesz ha…”

Freedom az arcomba fújt, és megbökdöste a kezem.

-          Tessék. – adtam oda még egy répát

Miközben ette végig engem nézett. Elfordult. Sóhajtottam. Visszanézett. Olyan volt, minta azt kérdezte volna: Mi bajod? Tök jó az élet.

-          Közel sem, mint gondolod. – mondtam – Aludj csak, megyek is.

Felálltam és kisétáltam a boxból. Freedom nyihogva nézett utánam.

-          Freedom. Csönd. – már késő volt, szinte mindegyik ló felébredt

Miután mindegyik fent lévő élőlényt megsimogattam az istállóban kijöttem, és hagytam őket aludni. Jó lett volna, ha én is tudok aludni. Akkor most nem azon agyalnék megint, hogy holnap minden rendben megy-e majd. Meg azokért a régi álmokért is sajnálom. Jók voltak, de az már a múlté.

-          Mit csinálsz? – jelent meg Emmett – Titokban ölöd a lovakat?

-          Kac-kac. – forgattam a szemem

-          Oké, akkor váltsunk komolyra. Nem tudsz aludni? – ölelt meg egyetértően

-          Ez aztán komoly volt. – mosolyogtam – Miért jöttél?

-          Ennyire zavarok? – játszott a szomorút

-          Színésznek ne menj. Nem zavarsz.

-          Legalább nem tudsz agyalni mi?

-          Talált, süllyedt.

-          Ha a holnapon, akkor nyugodj meg, nem lesz gond.

-          Hm.

-          Na, gyere be, nem maradhatsz magadra a gondolataiddal.

-          És bent mit csináljak?

-          Háát, aludj? – vigyorgott

-          Jaj, te… - mosolyogtam én is, aztán bementünk a házba

Hát ami bent volt az aztán hiányzott nekem. Esme aggódó arca, mellette Carlisle, aki vigasztalja. Alice és Jazz valamelyik szobában…Edward ül és bámul előre, Rosalie arcára visszaköltözött a ridegség, aztán mikor bementünk Emmett mellé is ült. Leültem én is egy sarokba, aztán követve Edward példáját bámultam előre.

,,Szerencsétlen Jazz és Edward. Jasper mindannyiunk bánatát érzi, Edward pedig olvassa. Jasper…”

Felálltam és felmentem Alice szobájába. Mire felértem Alice már az ajtóban állt.

-          Szia, mi járatban? – csilingelte

-          Zavarok? – kérdeztem

-          Nem. – válaszolta – Gyere be.

-          Lent olyan hangulat van, hogy engem is nyomaszt.

-          Tudom mire gondolsz. – húzta a száját Jasper

Aztán már semmi rosszra nem gondoltam. Nyugodt voltam, és pozitívan láttam a világot.

-          Ez ráférne a többiekre is. – mosolyogtam

-          Lehet.

Lementünk, hogy Jasper megnyugtasson mindenkit. Edward elhúzta a száját, és inkább kiment a szobából. Soha sem bírta, ha az érzéseit akarták befolyásolni. Pedig most jól jött volna.

-          Megérkezett a válaszlevél. – mondta Aaron a többieknek

-          Érzem. – húzta el az orrát Jake

-          Mi áll benne? – kérdezte Christian

-          Türelmetlen vagy Chris. – forgatta a szemét Christiana

-          Hugi, kuss. – véleményezte Chris nővére beszólását

-          Mindenkinek csönd. – intette le őket Aaron – A levélben ez áll:

Kedves Aaron!

Nem kényszerítek semmit, senkire. Mit szóltok a holnapi naphoz? Három órakor a határnál, majdnem teljesen hátul az erdőben? Ha nem értek rá, áttehetjük máskorra is. Mi ott leszünk.

Dr. Carlisle Cullen és családja

-          Ó, mily udvarias. – gúnyolódott Ethan

-          Az. – helyeselt Adrian

-          Szóval holnap megöljük a vérszívókat. – ujjongott Justin

-          Na, te maradj csöndbe. Te vagy a leggyengébb célpont. Szóval te kapod az újszülöttet. De előtte beszélünk a piócákkal, és majd ha jelt adok akkor támadtok csak. Továbbiakban: Enyém a harcos a srác. Jake tied a gondolatolvasó. Adrian tiéd a nagytestű. Ethan te kapod a jós csajt. Christiana, az anyjukkal kéne elbánnod. Christopher te pedig a szöszit nyírod ki. És nincs nyavalygás, hogy ki kit kapott.

Elbúcsúztunk egymástól, ha valami rosszul sülne el. Sírtunk, már annyira amennyire a vámpírok tudnak. Aztán elindultunk. Mire megérkeztünk már vártak ránk.