-          Jaj, ne húzd már. Mond már mi van. – kotyogtam bele türelmetlenül

-          Maradj csöndbe, kérlek. – nézett rám csúnyán Alice – Szóval a kutyák szerint megszegtük az egyezményt.

-          Mivel? – kérdezte Emmett

-          Átváltoztattuk Nikkit. Végül is elég indok.

-          Az egyezmény La Push-ra és a környező településekre van kiterjesztve. Nem pedig a világ minden tájára. És Magyarország még csak nem is ezen a kontinensen van. – vélekedett Carlisle

-          Hogy láttad meg? – kérdezte Edward, mire érdekesen néztem rá

-          Én nem látom a korcsokat. – magyarázta Alice – És nem is összefüggő képet láttam. Mindig beugrott valami, de soha nem tudtam összetenni. Csak La Push-t, pár embert, össze-vissza minden kis képkockát. Aztán mikor megjelentek az erdőben, akkor összeállt a kép.

-          Amikor az erdőben jártak, akkor kiolvastam a fejükből, hogy arra készülnek, amit Alice összerakott. Igaza van. – mondta Edward is

-          Alice, nem gondolod, hogy ezt hamarabb el kellett volna mondanod.

-          De tényleg, semmi nem volt biztos és…

-          De mi van, ha már tegnap ide jöttek volna, mi teljesen felkészületlenül állunk majd előttük.

-          Sajnálom. Én csak nem akartam felesleges riadalmat okozni.

-          Mindenképpen olyan időt választanak, amikor semmi esélye, hogy kisüssön a nap. Most viszont egy ideje minden nap előbújt. Ha csak kicsit is, de kisütött. – folytatta tovább Edward

-          Sajnos mást már nem látok. Nem látom mikor fognak jönni. – szomorodott el Alice

-          Miért nem napos időben jönnek? – kérdeztem, elvégre nekik az nem baj

-          Mert a naptól a mi bőrünk ezer szikrát ver vissza.

-          De hát így sem úgy sem nagy közönség előtt rendezzük le a találkozót.

-          De amíg a bőrünk csillog, addig ők szinte nem látnak.

-          Értem.

-          Gondolkoztunk kell, hogy mi tegyünk. – mondta Esme

-          Igen. Csináljuk tovább, amit elkezdtünk, de gondolkozzatok. – javasolta Jazz

-          Végül is nem szegtük meg az egyezményt, de ha ők így látják, akkor nekünk fel kell készülni.

-          És akár milyen rossz, de Nicole egyelőre könnyű ellenfél nekik.

Mindenki szétszéledt, folytattuk, amit elkezdtünk, és gondolkoztunk. Jöttek közben érdeklődők a lovakra, volt aki vett volt aki nem. Még maradt 15 ló, amit el kell adnunk.  Azért egy nap alatt eladtunk 6-on. Ez jó. A pénz pedig ment a családi kasszába, és nagyjából sosem nyúltunk hozzá. Jó…Alice, aki napi szintem vásárolt ruhákat, meg egyéb kiegészítőket. Amik persze nem lehettek rajtunk kétszer. Csörgött a telefon.

-          Cullen rezidencia. – szólt bele Emmett

-          Jó napot! A cosmopolitan szerkesztőségéből keresem Rosalie, Alice, és Nicole Cullen-t.

-          Máris szólok nekik.

Letette az asztalra a kagylót aztán szólt nekünk.

-          Szia Gabe. Itt vagyunk. – szólt bele Alice csilingelő hangján

-          Sziasztok. Be tudnátok most jönni? – kérdezte

-          Sajnos most nem. – válaszolta – De nyugodtan mond, ha fontos.

-          Csak a képekről lenne szó. Odaadtam volna, és megírtuk volna a szerződést.

-          Remek. Majd ha be tudunk menni hozzád, akkor felhívunk.

-          Köszönöm. Sziasztok.

-          Szia. – köszöntünk

Hát jók vagyunk nekik. Reméljük feldobjuk az üzletüket, így legalább segítettünk embereken. Carlisle-nak is elmondtuk, és díjazta az ötletet. Tudván lévő dolog, hogy ő a kezdetektől elhatározta, hogy valamivel jóvá teszi azt, hogy létezünk. Ezért dolgozik orvosként. Így kér bocsánatot, és hisz benne, hogy nekünk is létezik túlvilág. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. Edward például egyáltalán nem. Esme bízik benne, hogy nem a nagy semmi vár rá ha esetleg történne valami. Alice teljes mértékben Carlisle véleményét osztja. Emmett szerint teljesen mindegy. Rosalie azt gondolja nekünk az ember lét volt az első életünk, a vámpír lét pedig az új élet, a következő, és a vég. Jasper és Én pedig nem nagyon gondolkozunk ilyenen. Lesz ami lesz, most még élek, és ez a lényeg. Miközben ezen gondolkoztam kisütött a nap. Csak élveztem, ahogy a bőröm, ezerfelé veri vissza a sugarakat. Aztán katt. És eszembe ötlött egy terv, ami lehet, hogy hasznos lehetne a vérfarkasokkal szemben.

-          Egy vevő itt lesz nem sokára. – jelent meg Alice

-          Rendben. Utána beszélni valóm van mindenkivel.

-          Gyere vegyél fel hosszú ruhát, mert nem hinném, hogy jó néven nézné a vevő, ha szikrázna a bőröd. – vigyorgott, aztán magával húzott

-          Álljatok árnyékba. – javasolta Jasper, majd bement Alice-szel

Amikor megjött a nő meg a lánya, akik a lovat veszik meg, köszöntöttem őket, és úgy csináltam, mintha el lennék foglalva odabent az istállóban. Az ajtóban megálltam, és odahívtam őket. Elmondtam nagyjából, hogy melyik ló milyen tulajdonságú, aztán hagytam hadd nézelődjenek. Mikor végeztek, a kislány fel szeretett volna ülni, arra a lóra, amelyik megtetszett neki.

-          Gyertek be az istállóba, mindjárt behozom. – invitáltam őket be, én meg kiléptem

Az istálló pont háttal volt a karámnak, így nem láthattak véletlenül sem, ha rám sütött a nap. Bevittem, felszerszámoztam, majd felsegítettem a kislány a nyeregbe.

-          Mehetsz is. – mutattam a karám felé – Próbált ki aztán gyere vissza. Bocsánat, csak most elég elfoglalt vagyok. – kértem bocsánatot a nőtől

-          Semmi gond. – mosolygott aztán a lánya után ment

Hál Istennek a kislánynak nagyon tetszett, ezért anyukája meg is vette, mivel ezt a lovat nem is adtuk olyan drágán, mint a többit. Miután fizetett és távoztak, bementem a házba és összehívtam mindenkit. Leültünk, és belekezdtem.

***************************************************************************************

Az, hogy a farkasok nem látnak rendesen a vámpírok bőréről visszavetődött fénytől, csak az én agyszüleményem. Ezt nem írják egyik könyven sem.