-          Megkezdődött. – szólt bele a telefonba apu, mikor felvették. – Nem tudnál jönni? – kérdezte aggódva

-          Próbáltam elszabadulni, de nem megy. Most éppen a dolgok kellős közepén vagyunk. Senki nem hiányozhat, mindenki számít.

-          Kérlek. Elvinném hozzátok, de már nem tudom. Mikor közöltem vele, hogy költöznünk kell, felidegesítette magát, és elkezdődött.

-          Meglátom, mit tehetek még. Én semmiképp nem tudok odamenni, lehet, hogy valakit elküldök.

-          Teljesen mindegy, csak segítség legyen, ne hátrány. – búcsúzott

-          Megteszünk mindent.

Két állapotban éreztem magam. Mintha egyszerre két világban éltem volna. Az egyik valami ismeretlen volt, de közeli, a másik pedig ismerős, de rettentő távoli. Az ismeretlen nem fájt, az ismerős pedig égetett, szaggatott belülről. Néhány pillanatra sikerült elszakadnia egymástól a két dolognak, de aztán újra egy lett, mintha valami erős vonzás lett volna a kettő között. Nem tudom mi történik, csak az tudom, hogy fájdalmas, és idegesítő is egyben. Nem tudom mennyi idő telt el, de nem is foglalkoztatott nagyon. Csak azt akartam, hogy vége legyen ennek. Minden egyes másodpercben a halálomat kívántam, vagy bármi féle megváltást. Egy ismeretlen hang férkőzött az elmémbe.

-          Nem sokára vége. Nyugodj meg. – mondta

Már egy harmadik érzés is jelen volt. Zavarodott voltam. Abba biztos voltam, hogy hozzám szóltak, de nem tudtam, hogy válaszoljak. Kérdezni akartam, de nem tudtam. Legalábbis én az hittem.

-          Mostantól olvasunk egymás gondolataiban. – közölte a hang – Mindent elmesélek.

-          Az jó lenne. Mi történik? – olvashatta ki a gondolataimból

-          A vérvonalad olyan emberektől származik, akik vérfarkasok voltak.

-          Ez mit takar?

-          Ők/mi tulajdonképpen alakváltók voltak/vagyunk. Van egy ember és egy farkas énünk.

Koncentráltam, hogy az eddig ismeretlennek nevezett létben legyek, de visszamentem az ismertségbe. Az idegen elmondása szerint, akkor az ismeretlen a farkaslét volt, és az ismertség az emberi énem. Megint volt egy átmeneti időszak, amikor a semmiben éreztem magam, majd a hang újra megjelent a fejemben.

-          Hogy vagy?

-          Hát mivel már tudom, hogy mi történik kicsit jobban. Mondjuk azt nem mondanám, hogy fel is fogtam.

-          Majd idővel. Szerintem tök buli.

-          Ki vagy te tulajdonképpen?

-          Apukád említette neked La Push-t ugye?

-          Igen.

-          Már nem volt ideje, hogy elvigyen hozzánk, így a falka engem választott, hogy jöjjek ide.

-          Meddig tart ez az izé?

-          Már nem sokáig.

-          Hál Istennek.

-          Próbálj meg visszaalakulni emberré, és maradj is az.

-          Hogy?

-          Gondolj erősen az emberi alakodra.

-          Nem megy.

-          Koncentrálj.

Hát úgy tettem, aztán paff. Már ember voltam. Talán ez volt a leggyorsabb átalakulásom, vagy mim. Igyekeztem nem visszaváltozni, és kicsit megmozgattam a kezem. Sikerült is, bár a fájdalom még nem múlt el. Lassan felemeltem a fejem, és fel akartam ülni. Akkor lépett be a szobába egy idegen, félmeztelen srác. Első ránézésre 20 évesnek biztos kinézett, de jobban megnézve már csak 15 körüli volt.

-          Ki vagy? – mondtam rekedt hangon

Rájöttem, hogy sürgősen szükségem van innivalóra.

-          Seth vagyok. Velem társalogtál gondolatban. – vigyorgott

-          Apu? – kérdeztem

-          Nem rég elment, magunkra hagyott, hogy tudjak veled beszélni.

-          Hoznál nekem egy kis vizet?

-          Persze.

Amíg ő hozta, én feltornásztam magam ülő helyzetbe.

-          Köszi. – vettem el tőle

-          Nincs mit. – ült le messzire tőlem

-          Most miért nem hallom a gondolataidat? – érdeklődtem

-          Ha már így rákérdeztél, akkor szerintem én bele is kezdenék a mesélésbe. Kicsit hosszú lesz, de gondolom van időd.

-          Azt sem tudom, milyen nap van, de biztos van időm. – mosolyogtam

-          Szóval, megpróbálom röviden elmondani. Régen az őseink szellem harcosok voltak, és egyszer történt egy ,,kirekesztés” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe – és a szellemharcos egy farkas testével egyesült. Így lettünk mi is. Az őseink a génjeikkel adják át nekünk. A mi feladatunk az, hogy az embereket megvédjük.

-          Hát ez elég ironikus. Megvédjük az embereket, de mitől? Először is magunktól kéne. – szóltam közbe

-          A vámpíroktól. – fejezte be

-          Ne nevettess, kérlek. – mondtam

-          Pedig így van. Az átalakulás akkor kezdődik meg, ha a környéken vámpírok vannak. Nem ismersz errefelé furcsa embereket?

-          Vámpírfogas emberekre gondolsz? Nem, nincsenek a környéken. – nevettem

-          Ez nem vicc. És különben sem így néznek ki a vámpírok. Azok a legendák elég érdekesek. Van amelyik nem is iszik embervért. Sápadtak, és vörös vagy aranyszínű szemük van. Ha napfény éri a bőrüket, akkor csillognak. És nem égnek el, ahogy sok mese mondja. Ja, meg gyorsak, és erősek.

-          Folytasd inkább. – legyintettem – Gondolatolvasás?

-          Csak akkor halljuk egymás gondolatait, mikor farkas alakban vagyunk, és csak az egy falka tagjai hallják.

-          Egy falka hány fő?

-          Változó. Régen csak háromfős falkák voltak. Most jelenleg mi, veled együtt 10-en vagyunk.

-          Egyéb dolog, amit tudnom kéne?

-          Hát tulajdonunkban van némi erő, és gyorsaság.

Megremegett a kezem, majd az egész karom. A hátamon is egy remegéshullám ment végig. Kérdőn néztem Seth-re.

-          Koncentrálj az emberi alakodra. Ne változz át. Én kimegyek a szobából addig.

Koncentráltam, de nem tudtam megfékezni a farkast. Bamm, felrobbantam. Nyüszítve mentem el az ajtóig. Mancsommal kinyitottam, és Seth-re néztem.