Bevezető

Nicolette Badrick vagyok. New Jerseyben születtem és mind a 16 évemet itt éltem le. Apukámmal élek. Édesanyám autóbalesetben meghalt, mikor 3 éves voltam. Nincsenek emlékeim róla, csak képekről ismerem. Apa építészmérnökként éli mindennapjait. Én általában a barátnőimmel sétálgatok. Tracy a legjobb barátnőm. Óvodás korunk óta ismerjük egymást. Ma is elmentünk vásárolni, közben azon gondolkoztam, hogy apa miért néz rám mostanában olyan féltő szemekkel.

-          Nicky, figyelsz te rám? – lökött meg Tracy

-          Bocsi, elkalandoztam. – néztem rá

-          Ez ma a harmadik. Mi van veled? Szerelmes vagy? - grimaszolt

-          Nem. Gondolkoztam.

-          Szabad érdeklődnöm felséged gondolkodási témájáról? – állt meg

-          Apu állandóan úgy néz rám, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatnék, vagy nem tudom. Nagyon idegesít. Nem nagyon akar sehová sem elengedni. – mentem tovább

-          Majd abba hagyja. – rántotta meg a vállát – Nézd, azt a pólót meg kell vennem. – ragadott kézen aztán futni kezdett – Meleged van? – kérdezte

-          Nem. Miért? – kérdeztem

-          Forró a kezed és izzadsz. – válaszolta

-          Nincs semmi bajom. – rántottam meg a vállam

Megvette a pólót, amit kinézett magának, aztán elsétáltunk a házunk előtt elterülő parkhoz, és leültünk egy padra.

-          Sziasztok. –vágódott le mellém egyik évfolyamtársunk, Evie

-          Szia. – köszöntünk unottan és folytattuk a beszélgetést tovább

-          Miről beszélgettek? – kérdezte

-          Evie, nem lehetne, hogy békén hagysz minket? – kérdezte Tracy

-          Nem értem. Mi a bajotok velem? – annyi kedvesség volt az arcán, hogy hányingert kaptam tőle

-          Pont az. Hagyj békén minket. – álltunk fel

Evie az iskola legnagyobb pletykafészke. Most is csak azért jött oda, hogy egy mondatunkat tökéletesen kicifrázza és elhordjon minket mindennek. Igazából csak baromi féltékeny, mert igaz, hogy szép, de minden pasi csak addig szereti, amíg nem szólal meg. Átsétáltunk az út másik oldalára, és elbúcsúztam Tracytől. Már zártam be magam után a kaput mikor utánam kiabált egy számomra félreismerhetetlen és imádott hang. Abban a pillanatban nyitottam is ki a kaput, és a nyakába ugrottam.

-          Tom. – vigyorogtam rá

-          Hiányoztál. – csókolt meg

Thomas Kenward egy 17 éves srác, aki négy hónapja elmondhatja magáról, hogy velem jár. A családjával elmentek egy hétre nyaralni, ma jöttek haza.

-          Te is. – mosolyogtam továbbra is – Bejössz?

-          Igen. – válaszolta és bementünk