-          Hát nem terveztem semmit. Kajálni nem mehetünk, úgyhogy csak egy erdőben sétálásra gondoltam.

-          Tökéletes. – mosolyogtam

-          Hol ismerted meg Cullen-ékat? – érdeklődött

-          Olaszországban. – válaszoltam tömören

-          Ott laksz?

-          Nem. Magyarországon laktam.

-          Miért voltál Olaszországban?

-          Te aztán kíváncsi természetű vagy. – nevettem – Egyébként születésnapomra kaptam egy jegyet.

-          És miért haldokolták? Ha megkérdezhetem. – tett hozzá

-          Hát nem haldokoltam. Csak meg akartak ölni…a Volturik. – válaszoltam – Carlisle náluk volt, és elkért magának, ők viszont hallani szerettek volna még rólam.

-          Nem tudom mikor tervezik, hogy jönnek?

-          Áhá. Értem már. Te vagy a beépített kém. – váltottam komolyra

-          Tessék? – kérdezett vissza hitetlenkedve

-          Eltaláltam mi? – kérdeztem

-          Nem. Tényleg azt hiszed? Csak érdeklődöm.

-          Nem tudom, hogy mikor akarnak jönni. – hazudtam

-          Értem. De ugye nem hiszed, hogy én vagyok a kém?

-          Még gondolkozok rajta.

-          Jaj, ne már. – forgatta a szemét

-          Jól van, hiszek neked.

Sétálgattunk, én is érdeklődtem az ő élete felől, mesélt róla. Sőt, még azt is elmondta, hogy sikerült összebarátkoznia a vámpírokkal.

-          Volt egy harc. Minden alkalommal mikor én és a többi farkas meg akartuk ölni, elmenekült. Kijátszott minket, mindig. Aztán egyik vadászat alkalmával találkoztunk Edwardékkal, akik szintén őt kergették. Összefogtunk, és közösen megöltük.

-          Hú, értem. – borzongtam meg – Szerintem nekem lassan mennem kell. – mondtam

-          Igen, elég későre jár.

-          Bizony. Jó éjszakát Jacob. – mosolyogtam rá

-          Jó éjszakát…

-          Nicole. – ezt elfelejtettem közölni vele

-          Jó éjszakát Nicole.

Hazafutottam.

-          Megjöttem, bocsi, hogy kicsit későn. – nyitottam be, de választ nem kaptam

-          Carlisle! – kiabáltam, de semmi – Esme!

Nem válaszolt senki. Körbe futottam a házban. Nem voltak itthon. Merre lehetnek? Mi történhetett nem mennének csak úgy el. Aztán megrezzent a telefon a zsebemben.

-          Hol vagytok? – kaptam fel a telefont

-          Na végre. Hol voltál, miért nem vetted fel?

-          Mellékes. Ti hol vagytok? Történt valami?

-          Igen történt. – nagy levegőt vett – Gyere a hotelhez, ahol a szüleid vannak. Minél gyorsabban.

-          Sietek. – tettem is le

Lementem a kocsimhoz, és 200-al végig téptem az utcákon.

-          Itt vagyok. – álltam meg a Carlisle előtt

-          Remek. Egy gonddal kevesebb. – nézett rám mérgesen

-          Bocsánat. – hajtottam le a fejem

-          Hagyjuk. A Volturi itt járt.

-          Tessék? – pánikoltam be

-          Azt gondolták itt vadásznak, mert ez csak egy kis szálloda, ami nem feltűnő helyen van.

-          Hol vannak anyuék? – rohantam be

-          Várj. nem hinném, hogy szeretnéd látni ami odabent van. – húzott vissza – A családod jól van. Még.

-          Még Aro előtt odaértünk. Fent éppen Aro-t állítják le.

-          Mejünk. – döntöttem el

-          Biztos? - kérdezte kétkedve

-          Igen. – bólintottam, aztán elindultunk

Igyekeztem nem nézni a földön heverő holttestekre. A vér szaga marta a torkomat, de most csak egy valami érdekelt. Odaérni időben.

-          Aro kérlek csak őket hagyjátok békén.

-          Ki vagy te kölyök, hogy megmond nekem mit csináljak? – dörrent Aro hangja

-          Kérem. – léptem be a helységbe

Edward, Rosalie, Emmett, Jasper, Alice és Esme támadóállásban álltak a rémülten falhoz tapadó családom előtt. Eléjük álltam, még Carlisle odaállt Esme mellé.

-          No lám egy újonc. – nézett végig rajtam

-          Hagyja békén a családomat. – néztem rá könyörgő szemekkel

-          Már túl sokat tudnak. Nem lehet. – mondta könyörtelenül

-          Nem mondják el senkinek. Értem. Miattam. – válaszoltam – A szüleim nem ártanának nekem.

-          Meg van szegve a szabály! – kiáltotta – Meg kell halniuk. – lendült előre

-          Csak a holttestemen keresztül. – sziszegtem, aztán bűz csapta meg az orrom

Aro figyelni kezdett, majd oldalra fordult egy pillanatra. Mi is így tettünk. Egy farkas jelent meg az ajtóban.

-          Jacob. – jött ki egyszerre belőlünk

Aro a meglepettségtől nem figyelt annyira oda ránk, így sikerült a háta mögé férkőznünk. Aztán minden olyan gyorsan történt. A háta mögött voltunk, Jacob előtte. Aro ráugrott Jacobra, mi pedig Aro hátára. Megpróbáltuk leszedni róla, de Jacob addigra már több helyen vérzett és sebes volt, mire sikerült. Elfordult a védtelenül hagyott családom felé, és anyára ugrott.

-          Ne. – üvöltöttem, de már késő volt

Meg akartam ölni. Darabokra tépni. Elégetni.

-          Hagyd! – fogta meg a vállam Carlisle

-          Engedj el! – üvöltöttem – Engedj el! – rázkódott a vállam

Sírtam. Könnyek nélkül. Meghalt az anyám, az apám, és most a húgomat tartja a kezében.

-          Aro. – szólt Edward – A kislány semmit nem fog fel. Hagyj éljen tovább.