-          Mi van a Volturival? – ugrott mindenki Alice és Edward köré

Én csak a feltörő homályos emlékekkel küszködtem. Az a sok ember, akin nem tudtunk segíteni, mind meghalt, étel lett belőlük. Megborzongtam. Még hány ember halhat meg miattuk? Lehunytam a szemem, próbáltam elűzni az emlékképet, és odafigyelni arra, amit Alice és Edward mond.

-          Ide tartanak. – rebegte Alice

-          De miért? – kérdezte Jasper – És mikor?

-          Nicolera kíváncsiak, amolyan ellenőrzés ez. – válaszolt Edward

-          Két nap múlva itt lesznek, úgy tervezik.

-          Ki jön? – kérdezte Carlisle

-          Aro, Cairus, Marcus, Jane, Alec és a testőrök. – sorolta Alice

-          Anyu el kell mennetek. Haza. Itt soha nem vagytok biztonságban. – mondtam kétségbeesettem – Pakoljatok és menjetek. Muszáj.

-          Igaza van. Majd legközelebb eljönnek, akkor talán nem lesz semmi probléma.

-          De kislányom, veled mi lesz? Bajban vagy? Mit történik? Tudsz magadra vigyázni? – aggódott ő is

-          Miattam ne aggódj anyu. Csak magatok miatt. Siessetek. – kértem őket

-          Rendben. – mondta apu és felmentek pakolni

Nagyon aggódtak. Végül is mindenki aggódott most. És már megint minden miattam van. Eddig kettőből kettő dolog, amiben én vagyok a hibás. El kéne mennem. Itt hagyni őket. Sokkal könnyebb lenne nekik nélkülem.

-          Felejtsd el. – szólt Edward

-          De…

-          Nézd, most mind aggódunk, ne csinálj felesleges problémát nekünk. Rendben?

-          Rendben. Nem akarom, hogy megint miattam legyen valami.

Megrázta a fejét aztán elment. Én felmentem segíteni anyuéknak pakolni. Gyorsan összekapkodtunk mindent, aztán felhívtuk a repteret, hogy jegyet szeretnénk foglalni mára.

-          Jó napot! Emmett Cullen vagyok. Három repülőjegyet szeretnék kérni Magyarországra, még mára. – tette hozzá

-          Sajnálom, de ez nem megoldható. Mára minden járat tele van.

-          Kérem. Kettő esetlen nincs?

-          Nem Uram. Egy sincs.

-          Nézze nagyon sürgős lenne. Esetleg egy kis pénzzel nem lehetne megoldani a problémát?

-          Na de Uram. Hogy képzeli ezt? Nem, nem megoldható.

-          Holnap délelőttre esetleg?

-          Nincsen. Ilyenkor szoktak visszarepülni az emberek. Leghamarabb holnap után lenne hely, a délután háromkor induló járatunkra.

-          Köszönjük az már késő. – szól bele Carlisle a telefonba

-          Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. – mondta a nő

-          Azért köszönjük. Viszont hallásra. – köszönt el Carlisle, aztán letette

Nincs hely? Nincs hely! Nem hiszem el. Ez egyszerűen nem lehet.

-          El kell menniük innen.  – mondtam három fokkal magasabb hangon

-          Felhívom a Port Angeles-i szállodát. – mondta Esme

Volt hely hála Istennek! Anyáékat el is szállítottuk oda, amint Lexi felkelt.

-          Sajnálom, hogy így alakult. – mondtam nekik letörten a hotel előtt

-          Vigyázz magadra! – könyörgött édesanyám

-          Ígérd meg! – egészítette ki apu

-          Megpróbálom. Ti is vigyázzatok. Nagyon. Amint lehet találkozunk. – ígértem

-          Szia Nixy. – köszönt Lexi

-          Szia Lexi. – pusziltam meg

Megvártam míg bementek, aztán beszálltam az autómba, és hazahajtottam.

-          Minden rendben? – kérdezte Rose

-          Igen. – válaszoltam

-          Rendben. Csörögött a telefonod. – tudósított

-          Köszi, hogy szóltál. – mentem fel a telefonomért

,,Jacob,, Hm...Csörgettem.

-          Szia. Hívtalak.

-          Tudom, azért hívlak.

-          Azt hívsz, mert hívtalak?

-          Igen, azért hívlak, mert hívtál, és gondoltam visszahívlak. – mondtam aztán mindketten elnevettük magunkat

-          Szóval tudunk találkozni?

-          Az-az igazság, hogy akadt egy kis probléma, így nem kérdeztem meg őket, de attól még találkozhatunk szerintem. Végülis nem függök tőlük teljes mértékben.

-          Rendben. Hát mivel te nem jöhetsz La Pushba, én megyek Forksba. Ahol a múltkor találkoztunk ott jó lesz? – kérdezte

-          Rendben. Mikor?

-          Ha azt mondom még ma, akkor az nagyon nyomulósan jön ki? – mosolygott

-          Igen, de nem baj – mosolyogtam én

-          Rendben. Akkor 5-re ott tudsz lenni?

-          Persze.

-          Jól van akkor. Várom már.

-          Én is. – mondtam

-          Hát akkor… - mondtunk egyszerre, amin megint nevetnünk kellett – szia! - fejeztük be

Még egy ideig mosolyogva néztem a telefont. Hihetetlen ez a srác. Olyan kisugárzása van, hogy nem lehet megállni, hogy ne mosolyogjak.

Mikor eljött az idő, hogy készülődjek, gyorsan felkaptam valami ruhát, és elindultam le.

-          Kiszellőztetem egy kicsit a fejem, jó? – mondtam a többieknek – Nem sokára jövök.

-          Rendben, de nem maradj túl sokáig. – mondta Carlisle

Elindultam. Követtem az útvonalat amin először jöttem, és hamar oda is találtam. A hely közepén Jacob előtt pár méterrel egy farolással megálltam.

-          Hát ez nagyon kecses volt. szórakozott

-          Szia. – köszöntem – Mi a terv? - kérdeztem