2. rész
Nixy 2009.05.28. 19:42
Nagyon hideg volt, és borzasztóan gyorsak voltak az elrablóink. Nem tudtuk tartani a tempót, és ők folyton lökdöstek minket. Többen elestek, és sírva fakadtak. Én pedig vártam a megváltoztathatatlant. Körülöttem mindenki tombolt, csak én maradtam nyugodt, és csendben elkeseredett. Bementük egy terembe, ahol már vártak ránk. Egy férfi meglepetten nézett ránk, majd keserűség torzította el az arcát.
- Aro, megtennél értem bármit? – kérdezte óvatosan
- Bármit, testvérem.
- Azt a lányt – bökött felém – Add nekem. Légy oly szíves.
- Hm, figyelemre méltó a nyugodtsága. Lehet, hogy jó képességei lesznek. Tiéd barátom, de hallani akarok még a lányról. – mosolygott az Aronak nevezett férfi.
- Köszönöm, és akkor én most távoznék. A viszont látásra. – köszönt, majd megfogta jéghideg kezével az enyémet, és elvitt magával.
Kezdtem félni. Miért én vagyok egy kivétel? Mit fognak velem csinálni? Megannyi kérdés száguldott a fejemben.
- Ne félj, kislány. Kijutatlak.
- Nem tudom miért, de kezdek bízni magában. – motyogtam
- Tegezz csak. A nevem Dr. Carlisle Cullen. A családom és én Arizonában élünk, szóval nem közel. Elmegyünk és ott mindent megbeszélünk.
- Köszönöm.
- Mássz fel a hátamra, és kérlek ne nehezítsd meg. Ne kérdezz semmit, én tényleg nagyon szépen ké…
- Jó, nem kérdezek semmit. – felrakott a hátára
- Kapaszkodj, ha nem bírod a gyorsaságot csukd be a szemed. – majd mielőtt válaszomat megvárta volna elkezdett rohanni.
Szemeim tágra nyíltak, a kezem felmondta a szolgálatot, és csúsztam lefelé. Carlisle elkapott, és kezében vitt tovább. A lyuknál ugrott egyet és már kint is voltunk. A levegőt egyenletesen vette, még csak nem is volt gyors a légzése. Gyere, menjünk a reptérre. Itt kint nem futhatunk, szóval hívok egy taxit. Egy picivel később már a repülőn ültünk, miután Carlisle a maga helyes arcával meggyőzte a nőt, hogy feljussunk a mostani járatra.
- Hosszú utunk lesz. Aludj egy picit, biztos fáradt vagy ettől a sok eseménytől.
- Igen, de kétlem, hogy el tudnék aludni. Annyi kérés kavarok a fejemben, és félek rosszat álmodnék.
- Ha látom, hogy rosszat készülsz álmodni felkeltelek, de meglásd mire felkelsz már le fogunk szállni.
- Carlisle, köszönök mindent.
- Nagyon szívesen. - mosolygott, majd tényleg elaludtam.
Azt álmodtam, hogy otthon fekszem az ágyamban, anyu bejön kelteni, és felköszönt születésnapom alkalmából. Ajándékul közösen elmegyünk egy hétre Németországba, és épségben hazaérünk.
- Kislány ébredj, megérkeztünk. – keltegetett Carlisle.
Kinyitottam a szemem, majd miután beazonosítottam, hogy hol vagyok felálltam, és elindultunk. Egy darabig taxival mentünk, majd az erdőtől Carlisle a hátán vitt a házáig. A ház az erdő közepén volt. Csodálatos, de mindentől annyira elszigetelt. Kijöttek hatan a ház elé.
- Szia Carlisle. Hát ő ki? – kérdezte egy nagy darab srác.
- Sziasztok. Ő itt Esme, a feleségem, a fiaim, Edward, Jasper és Emmett, és a lányaim, Alice és Rosalie. Tényleg kislány meg se kérdeztem, hogy hívnak. – mutatta be a családját
- Nicole-nak hívnak.. – a nevem angol fordításban mondtam, és immár angolul beszéltem
- Fáradjunk beljebb. Van pár feladatunk. Bővül a család, és mesélnünk is kell Nicole-nak.
Bent körbe vezettek a házban, ami elnyerte a tetszésemet. Mindenkivel beszélgettem egy picit, aztán mindenki olyan sürgetően nézett a családfőre.
- Szeretnél minél hamarabb megtudni mindent ugye? – kérdezte Carlisle
- Igen. – mondtam elpirulva
- Oké, hát akkor gyere velem. Elmondom azt, ami most a leglényegesebb. Nagyon fog fájni, elviselhetetlen lesz az egész, de csak így menthetlek meg. – nem tudtam mit mondani erre
- Hát essünk túl rajta. – jelent meg a gyomromban egy csomó.
Beértünk egy orvosi szobának tűnő helyiségbe, és lefeküdtem az ágyra, ahogy kérte. Fölém hajolt, oldalra billentette a fejem, lehajolt a nyakamhoz, és olyan gyorsan harapott belém, hogy már csak a fájdalmat éreztem. A lábamon és a kezemen is ugyan ezt megcsinálta. A sebek széle borzasztóan égett. Halálhörgés tört fel belőlem. Pár másodperccel később, a sebek szélei lüktetni kezdtek, majd elkezdett fokozatosan egyre nagyobb területen égni a testem. Hallottam, ahogy becsukódott az ajtó, és hallottam egy összemosódott, gyors beszédet. Minden érzékszervem rendben volt, mindent hallottam, éreztem, a szememet viszont nem tudtam egy idő után kinyitni. A fájdalom lebénított. Az égető érzés szétáradt az egész testemben, és emelkedett felfelé a testem. Olyan volt, mintha be akart volna szippantani az égés. Elevenen égek el. Sikítottam. Még egyszer, és még egyszer, ezerszer, milliószor. Körülbelül három nap után az ujjbegyeimből visszahúzódott a fájdalom, és bizsergés maradt helyette. Majd szépen lassan az ujjaimról is, de mindez olyan lassan, hogy elviselhetetlen volt. Még jobban fájt, és még hangosabban sikoltottam. Próbáltam nem üvöltözni, de nem sikerült. A fájdalomtól minden koncentrációs funkcióm romokba dőlt. A végtagjaimban már csak az égés utáni bizsergést éreztem, de a szívem felé összpontosult minden fájdalom. Annyira fájt, mint eddig még soha. A szívem szaporábban kezdett verni, miközben minden égető érzés ott összpontosult, és ez egyre csak fokozódott, majd egy utolsót dobbant, egy óriásit, egy lassút és többet nem pumpálta a vért bennem.
|